|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 18 találat | lapozás: 1-18 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Györffy György 1996. szeptember 7.A római La Sapienza Egyetem és a nápolyi egyetem keleti intézete rendezi meg szept. 9-14-e között a IV. Hungarológiai Kongresszust. A szervezőbizottság elnöke, Sárközy Péter, a La Sapienza Egyetem tanszékvezető tanára tájékoztatott a hungarológiai kutatásokról, melyek Olaszországban a legjelentősebbek, ahol nyolc egyetemen van magyar tanszék. Ez nagy szó, mert nincs még egy országok, ahol két magyar tanszék van. Olaszországban a két legnagyobb központ Róma és Nápoly 30-50 hallgatóval, ezért is ez a kettő rendezi a kongresszust. Országosan 100-200 hallgató van a magyar szakon, évente 20 fő doktorál magyar irodalomból. Az egyes egyetemeken folyó hungarológiai kutatások koordinálására jött létre 1985-ben a római székhelyű Egyetemközi Hungarológiai Központ. A millecentenárium évében tíz kötet jelent meg ennek a központnak a gondozásában, amely tíz éve rendszeresen publikálja évkönyvét /Rivista di Studi Ungheresi/, amelynek tizedik száma Györffy György, Nemeskürthy István, Pásztor Lajos és más kutatók tanulmányait közli. - 1977-ben alakult meg a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, amely ötévenként rendezi a hungarológiai kongresszusokat. A mostanin első alkalommal jelen lesznek a kisebbségi magyar kutatók is. Erdélyből 70-80-an, a volt Jugoszláviából és Szlovákiából ötvenen, Kárpátaljáról is szép számmal. A magyar kultúra és a keresztényég lesz a kongresszus témája. A magyar minisztérium, az MTA és az Illyés Alapítvány hozzájárult a költségekhez, de a kiadások 99 százalékát az olasz fél állja. /Népszabadság, szept. 7./1999. május 14.A napokban tartotta Szinden az Erdélyi Kárpát Egyesület /EKE/ félévi hagyományos munkaértekezletét. Ez alkalommal mutatták be az Erdélyi Gyopár, az EKE kiadványának legfrissebb számát, amelyet Nagybányának szántak: Erdélyi Gyopár, március-április, 1999/2. - Nagybányai szám. Metz József nyugalmazott tanár A Gutin alatti bányavárosaink, Nagybánya és Felsőbánya az évszázadok tükrében című összefoglalója mellett ebben a számban található többek között Dudás Gyula festőművész A nagybányai festőiskola 103 éve, továbbá dr. Györffy György A radnai havasok című írása. /Deák László: Erdélyi Gyopár - nagybányai szám. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), máj. 14./1999. június 10.A Szegedi Középkorász Műhely kiadványa Makk Ferenc professzor, a szegedi József Attila Tudományegyetem tanára munkája: A turulmadártól a kettőskeresztig /Szeged, 1998/. Makk Ferenc 10 könyvével és több mint 200 tanulmányával a középkori magyar történelem tudósa. Ez a kötet a szerző 1979 és 1998 között megjelent 14 tanulmányát foglalja magába. A honfoglaló magyarokról kevés forrás áll rendelkezésre, de ezek száma lassan növekedett. Az írott kútfőket számba vevő első könyv 1900-ban jelent meg Pauler Gyula és Szilágyi Sándor szerkesztésében, ez 31 kútfőt tartott számon. A másodikat 1958-ban Györffy György tette közzé. A harmadik a Kristó Gyula szerkesztette sorozat kötete /A honfoglalás történetének írott forrásai, Szeged, 1995/, ez már 70 forrást tartalmaz. /Demény Lajos: A magyar államalapítás centenáriuma elé. = A Hét (Bukarest), jún. 10./2001. február 1.Jan. 30-án ünnepelte újraindulásának tizedik évfordulóját a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság. Csíky Boldizsár elnök megnyitóját követően Fülöp Géza titkár tekintette át az elmúlt tíz esztendő eseményeit. A megújhodott Kemény Zsigmond Társaság 95 összejövetelt tartott, színvonalas előadások hangzottak el az irodalom, a zene, a képzőművészet, az orvostudomány és a műszaki tudományok tárgyköréből. Az elmúlt időszakban a meghívottak között volt Benda Kálmán, Györffy György, László Gyula, Sütő András, Egyed Ákos, Benkő Samu, Kányádi Sándor és Dávid Gyula. Az esten bemutatták Kemény Zsigmond Társaság, 1991-2001 című kötetet. Ebben Trózner Lajos Visszapillantás a Kemény Zsigmond Társaság múltjára című dolgozata 1928-ig tárgyalja a KZST történetét, innen indul Dávid Gyula tanulmánya - A Kemény Zsigmond Társaság fénykora (1928-1948). Fülöp Géza A Kemény Zsigmond Társaság ötödik feltámadása cím alatt foglalja össze az utóbbi tíz esztendő eseményeit. Marosi Ildikó pedig a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládájának /dokumentumgyűjteményének/ keletkezéséről írt. /B. Dósa Barna: Kemény Zsigmond Társaság. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 1./2004. november 26.Megjelent Hermann Gusztáv Mihály székelyudvarhelyi történész legújabb könyve: Székely történeti kistükör 1848-ig /Litera, Székelyudvarhely, 2004/. Meggyőződése szerint „ha bebizonyosodik egy mítoszról, hogy a valós múlttal egyeztethetetlen, még nem válik történelmünk selejt-elemévé: azáltal, hogy századokon át milliók tudatában valóságos történetként élt, nemzeti – vagy éppen regionális – lényünk kitörölhetetlen részévé vált". A szerző összefoglalta a székely eredetkérdésben megfogalmazott elméleteket. Ezek három jelentősebb csoportba sorolhatók. Egyikük a László Gyula-féle kettős honfoglalás-elmélet, amely a késő avarok utódainak tekinti a székelységet – de ezt az elméletet Hermann Gusztáv Mihály szerint a régészek és történészek túlnyomó többsége elutasítja. Második feltevés a magyar származás lehetősége, emellett törnek lándzsát Benkő Loránd, Balázs János, Bóna István és Benkő Elek. A harmadik variáció egy török eredetű, a honfoglalás előtt a magyarokhoz csatlakozott katonai segédnéptől való eredeztetés (Kristó Gyula, Györffy György, Makkai László, Fodor István és Kordé Zoltán fogalmazza meg ezt, többek között). A szerző ismertette a székely székek rendszerét, illetve a népcsoport történetét. /Sarány István: Székely történelem és mítosz. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 26./2007. szeptember 10.A hét végén Szucságon Györffy György emlékére a református egyházközség, a helybéli RMDSZ, valamint a Randevú Színjátszó Kör közös rendezésében közösségi napokat tartottak, többen Magyarországról és Ausztriából is hazatértek. Szép Gyula, az RMDSZ művelődési főosztályának alelnöke megjegyezte: nem véletlen, hogy Györffy Györgyről nevezték el ezt a rendezvényt, mivel ő, mint tudós és akadémikus talán a legnevesebb szülötte e helynek. Kötő József, az EMKE elnöke az erdélyi magyarság jövőképéről szóló borúlátó demográfiai válsággal szemben Tamási Áron szavaival „rendes feltámadásnak” nevezte ezt, és minden ehhez hasonló közösség-összetartó rendezvényt. Györffy Györgyről Bogdándy Zsolt történész tartott előadást, majd bemutatták Antalné Szép Ildikó Szucság monográfiáját. Az előadás-sorozatot a Tarisznyás együttes zenés-dalos előadása zárta. Fellépett Randevú helyi színjátszó csoport. /Tötszegi Orsolya: Közösségi napok Szucságon. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 10./2009. augusztus 31.Augusztus 29-30-án zajlottak a Kolozsvár melletti Szucságon a Györffy György Közösségi Napok. Az immár harmadik alkalommal megszervezett találkozót a falu híres szülöttjéről, Györffy György történészről nevezték el; a Magyar Tudományos Akadémia tagja 1917-ben született Szucságon, és 2000-ben hunyt el. A Zúgóberek Kulturális Egyesület színvonalas programmal várta az érdeklődőket. Augusztus 29-én dr. Csetri Elek akadémikus Kelemen Benjaminról, a szucsági mintagazdáról tartott előadást. Az erdélyi mintagazda Wesselényi Miklós gazdatisztje és barátja volt. Megnyitották Kiss Ernő helyi képzőművész emlékkiállítását. Festményeit, szobrait és grafikáit Felházi Zsuzsanna képzőművész méltatta. A művész tanítói állást kapott Szucságon, majd iskolaigazgató lett. A kolozsvári Kalapos Jazz Band, a zenelíceumi diákokból álló együttes először lépett fel, megzenésített magyar verseket adtak elő. A Győri Rába Néptáncegyüttes szucsági, andrásházi, abaúji, rábaközi és küküllőmenti táncokat adott elő a Tarisznyás együttes közreműködésével. A közösségi napok augusztus 30-án istentisztelettel zárultak. /Jakab Judit: Közösségi napok Szucságon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 31./2010. augusztus 23.Öt napon át ünnepelték városukat a kolozsvári magyarokI. Kolozsvári Magyar Napok: sikeres szervezés, jó hangulat Mocsi házikenyeret, szépkenyerűszentmártoni mangalicaszalonnát, hortobágyi palacsintát és számos más ételkülönlegességet kóstolhattak meg mindazok, akik ellátogattak szombaton az Apáczai-líceum udvarán zajló gasztronómiai bemutatóra és bormustrára a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az első alkalommal megszervezett magyar városnapok szombaton és vasárnap is bővelkedtek a különböző rendezvényekben, hétvége lévén több olyan program közül lehetett válogatni, amelyeken az egész család részt vehetett. Sor került a Kós Károly emléktúrára is, Györffy György Emléknapok zajlottak, reneszánsz táncokat láthattunk, filmeket nézhettünk, megcsodálhattuk a népviseleti felvonulást és a Szent István-napi Néptánctalálkozó zárógáláját, meghallgathattuk a Kaláka, a Kalapos Jazz Band koncertjét. A Kolozsvári Magyar Napok zárórendezvényén Vivaldi Négy évszaka hangzott el a főtéri színpadon, a kolozsvári Transilvania Filharmónia előadásában. Szabadság (Kolozsvár) 2010. augusztus 23.Emlékoszlopot állítottak Györffy GyörgynekA falu nagy szülöttjére, a magának nagy szakmai elismertséget kivívott, elszármazott történészre emlékeztek Szucságban az augusztus 21–22-én megrendezett IV. Györffy György Közösségi Napokon. Az első Kolozsvári Magyar Napok keretében lebonyolított eseménysorozat fénypontját a szombat délután a református imateremben elhangzott előadások és kiállításmegnyitó, valamint a református templomkertben az emlékoszlop felavatása jelentette. Az eseményen több erdélyi és magyarországi szervezet, intézmény és a kolozsvári magyar főkonzulátus képviselői, a tudós családja és sok lelkes helybeli vett részt. A megemlékező ünnepséget, amelyet a Zúgóberek Kulturális Egyesület szervezett, a Communitas Alapítvány, az Erdélyi Szövetség és a Magyar Tudományos Akadémia támogatta. A zsúfolásig megtelt imaterem közönségét a szervező egyesület elnöke, Mihály Vitályos Edit, és Deák Ferenc, a kisbácsi RMDSZ elnöke köszöntötte. A tíz éve elhunyt történésztudós lányának, a nagyrészt Szentendrén élt és alkotott F. Györffy Anna grafikusművész életrajzát, életművét keresztfia, Györffy Miklós mutatta be. A gyermekrajzok és diafilmek terén ismertté vált művész húsz alkotását állították ki a szucsági imateremben. Egyed Ákos akadémikus, történész Szent István királyunk életműve Györffy György történetírásában címmel tartott előadást. Ebből megtudhattuk, hogy a Magyar Örökség-díjas történész összefoglaló munkája a honfoglalásról kiemeli Géza és István, apa és fia életművének összefonódását. István a magyarság megmaradásának egyetlen útját választotta a nyugati kereszténységre való térítéssel, amelyből nem lehetett visszaút. Művéből Európa is nyert, mert ezzel a földrész középső részén véget ért a politikai bizonytalanság, kezdetét vette a gazdasági-társadalmi fejlődés. Előadásában Györffy János (ELTE), a tudós legidősebb fia édesapja emberi megnyilvánulásaiba engedett bepillantást. A történészt mindig foglalkoztatta a magyarság sorsa, de azt sosem engedte, hogy befolyásolja munkáját. Maximalista volt, szeretett utazni, több nyelvet ismert, és hetvenéves korában tanulta meg a szövegszerkesztést a számítógépen. Sokan nem tudják, hogy az István, a király rockopera megalkotásához őt kérték fel szaktanácsadónak. Az imatermi műsort egy, a Magyar Rádió szalagtárából bejátszott Györffy György-beszélgetés részlete, szavalatok (Versényi György verseiből Cserei Lóránd, Mihály Vitályos Réka és Pap Ferenc adott elő) és ének (Felházi Zs. Lenke Bartók és Kodály népdalfeldolgozásokat tolmácsolt) zárta. A templomkertben Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul és Szép Gyula, az RMDSZ művelődési alelnöke leleplezte a Kolozsi Tibor szobrászművész bronzdomborművét magán viselő emlékoszlopot. Koszorút helyezett el a főkonzulátus, az RMDSZ, az EME, a szucsági református közösség, a kisbácsi önkormányzat és a Zúgóberek egyesület. Szép Gyula beszédében az ezerévnyi megpróbáltatás után a magára találás jegyeit hordozó helyi közösségről beszélt. Tóth Gábor (Magyar Tudományos Akadémia) Györffy Györgynek azt a törekvését hangsúlyozta, hogy mindig a történelmet alakító, nem feltétlenül az első vonalban szereplő emberrel foglalkozott. Szilágyi Mátyás főkonzul a „szétesett mozaik összerakását” szorgalmazta, kiemelve, hogy az innen elszármazottaknak erkölcsi kötelességük visszajárni és segíteni. Az ünnepi ceremónia végén Tamás Ernő református lelkipásztor mondott áldást, majd nemzeti imánk hangzott el Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár) 2011. január 8.A székely társadalom (895—1614) — NépesedéstörténetÁltalános népességi ismertető A korábbi szakirodalom azt állítja, hogy a székelység lélekszáma a honfoglalás korában, valamint a következő századokban jelentéktelen. Úgy tűnik, a székely―magyar népességszám megállapításánál a kutatók többsége megelégedett az egymásra hivatkozással, a szakirodalomban közismert és alacsonyra becsült népességszámok egyszerű átvételével. Székelyföld címere — Luxemburgi Zsigmond adományozta 1437-ben Lényegében nem vették figyelembe azt a katonai potenciált, amellyel a székely nép az említett korszakban rendelkezett, mert azok ismeretében egyértelmű lett volna, hogy a szakirodalomban ismert népességi adatok irreálisan alacsonyak. A Székelyföldön épült nagyszámú kőtemplom és kőből rakott erődítmény is arra figyelmeztet, hogy azokat a néhány családból álló közösségek aligha emelhették. Mindezek mellett a magyar kutatás ez idáig nem hasznosította a francia demográfia eredményeit, amelyek az analógia alapján, közvetett módon, de egyértelműen jelzik, hogy a honfoglalás idején és az azt követő századokban ― a Kárpát-medencében ― sokkal nagyobb lélekszámú magyarság és székelység élt. Ha elfogadjuk a szakirodalomban ismert, honfoglaláskorra vonatkozó népességi adatokat, akkor az 1300-as évek táján Magyarország lakossága mindössze egy, legtöbb másfél millió lehetett volna, márpedig biztosan állítható, hogy az említett korban az ország lakossága több mint hárommillióra tehető, a székelységé mintegy 72 000 főre. Az 1330-as években dr. Kováts Zoltán számításai szerint Magyarország népessége 3,5 millió, melynek keretében a székelység lélekszámát 83 426 főben határoztam meg. A honfoglalás kori székelység számaránya a honfoglaló magyarság keretében 4―5 százalékra tehető, ami a következő századokban némileg csökkent, mert a székelyeknek csak egy része települt át a mai Székelyföldre. Útközben a székelység némely része leszakadt, és helyben maradt, ezzel megmagyarázható a székely nyelvjárások továbbélése azokon a területeken, ahol hajdanán a székelyek hosszabb-rövidebb ideig tartózkodtak. A székelység lélekszámát elemezve, az analógia módszerével ellenőrizve, úgy látom, hogy az 1330-as és az 1500-as évekre (általam) számolt népességi adatok elfogadhatóbbak, mint a szakirodalomban olvashatók. Egyértelműnek tartom azt, hogy a székelység lélekszáma 895-től 1614-ig összehasonlíthatatlanul magasabb volt, mint amennyit a szakirodalom elfogad. Ha nem így lett volna, akkor az alábbi képtelen torz számarányokat kellene elfogadni. A szakirodalomban ismert honfoglalás kori 5―10 ezer fős lélekszám esetén a székelyek szaporodása 1330-ig 1660, illetve 830 százaléknak kellett (volna) lennie ahhoz, hogy elérje az általam számolt 83 426 főt, amely a magyarság keretében még így is szerény százalékarányt képvisel. Ha az 1330-as évekre vonatkoztatott népességi adatok, köztük a Kristó Gyula által 19―25―28 ezer főre becsültek lennének helytállóak, akkor a székelyek számának 1614-ig 500―600 százalékkal kellett (volna) emelkednie, míg a honfoglalás korához mérve 1200―2400 százalékkal. Azonban ilyen arányú népességnövekedésre nem volt lehetőség, mert a tanulmányozott korszakban csupán 2 ezrelékes átlagszaporulattal lehet számolni. Nos a fenti torz és elfogadhatatlan szaporulatot tükröző százalékarányok alapján egyértelmű, hogy a magyar szakirodalomban meghonosodott népességi becslések távol állnak a valóságtól. Ha Kristó Gyula népességi becslései az 1330-as évekre vonatkoztatva megközelítenék a valóságot, akkor a székelység a magyarság alig 0,54―0,71―0,80 százalékát tette volna ki, míg Szűcs Jenő, Györffy György 34 000, Veres Valér 35 000 fős székely népessége is mindössze 0,97―1,00 százalékarányt mutatna. Amint már említettem, még a székelység általam számolt lélekszáma is szerény, mindössze 2,38 százaléknyi, de ne feledjük, ez így is többszöröse a szakirodalomban ismert népességi adatoknak. Biztosan állíthatjuk, hogy a székelység számaránya a magyarságon belül soha nem lehetett 1 százalék alatti. Ha az 1330-as évekre vonatkoztatható számarányokat összehasonlítjuk a ma élő székelyföldi (Aranyos, Maros, Udvarhely, Csík, Gyergyó, Kászon és Háromszék) székelyekével, akkor azt látjuk, hogy a 700 000 fős székely nép a 15 milliós magyar nemzet 4,66 százalékát alkotja. Ha a világon élő székelység 1―1,5 milliós lélekszámát összevetjük a magyarságéval, akkor a számarány még nagyobb, azaz 6,66 és 10 százalék körül mozog. Egyértelmű tehát, hogy ily mértékű székely―magyar népességarány-eltérés, a korábbi századokhoz mérve, nem alakulhatott ki. Ez még akkor is így van, ha a történelem vihara, a török hódoltság, a síkvidéki létből fakadó nagyobb méretű pusztulás (a katonai expedíciók rablásai, gyilkolásai, a ragályos betegségek) a magyarságot jobban sújtotta, mint a hegyvidéken élő és katonailag jól szervezett székelységet. Népesség-rekonstrukciós vizsgálataim, elemzéseim egyértelműen igazolják azt, hogy a nevezett korszakban a szakirodalomban közismert és elfogadott lélekszámok, becslések légből kapottak, irreálisan alacsonyak. Tény, hogy a honfoglalás korában, 895 táján egymillió honfoglaló, köztük 41 000 fős székely nép érkezett a Kárpát-medencébe. Ez utóbbiak lélekszáma 1330 táján 83, 1500-ban 112, a 16. század végén 160, 1614-ben 115―120 ezer fő. Elképzelhetőnek tartom, hogy az újabb kutatások árnyalni fogják az általam számolt népességarányokat, de a szakirodalomban ismertek elfogadhatatlanok. (folytatjuk) Kádár Gyula, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. április 9.A székely társadalom (A székelység népessége 1330 táján)Az 1330-as években a 83 426 fõs székelység a 3,5 milliós magyarságnak mindössze 2,38 százalékát alkotta, míg a székelység mai székelyföldi lélekszáma legkisebb számítással is a magyar nemzet 4,66 százaléka. �?gy vélem, ezek az arányok mutatják, hogy e sorok írója nem túlozza el a székelység lélekszámát a nevezett idõszakra vonatkoztatva, még akkor sem, ha a számításai alapján megállapított székely népesség száma többszöröse a szakirodalomból ismerteknek. Feltevõdik az a logikus kérdés, hogy a korábbi kutatás miért számolt kisebb lélekszámot. Amint a korábbi részben is említettem, ennek egyik magyarázata az, hogy a kutatók csak az oklevelekben szereplõ, 1350 elõtt keltezett településszámot, azaz a székely települések 40 százalékát vették figyelembe, miközben kis lélekszámú faluátlaggal kalkuláltak. Kristó Gyula például a Szabó István által 1960 táján becsült 118 fõs átlagnépességû településmodellt használta számításai alapjául. E kis létszámot beszorozta az oklevelekben említett, plébániával bíró települések számával, és így jutott el a 19-25-28 ezer fõhöz. Az alacsony lélekszám azért nem tûnt fel, mert a szakirodalom a magyarság lélekszámát is alábecsülte. Így például Makk Ferenc az 1200-as évekre vonatkoztatva mindössze másfél milliós népességet valószínûsít. Ehhez hasonló lélekszámot emleget Hóman Bálint is. A demográfusok, a történészek egyszerûen átvették a szakirodalombeli becsléseket, esetleg összeadták õket, és középarányost számoltak. Alaposabb és úttörõ munkát végzett a sepsiszentgyörgyi Bálinth Gyula. �? a plébániák számát, illetve a lehetséges településlétszámot vette alapul. Mivel nem volt történész, ezért elfogadta a 20. század derekán ismert neves szakemberek állításait, akik az Árpád-kor településeit kisebb lélekszámúnak tekintették. Így Bálinth a kis lélekszámú faluátlaggal számolva jut el a 43 000 fõ körüli székely lélekszámhoz. Ez ugyan jóval több, mint a szakirodalomban ismert korábbi adatok bármelyike, de jóval kisebb, mintegy fele annak, amit e sorok írója állít. Bálinth munkája mellett logikus, áttekinthetõ rendszerezést köszönhetünk Egyed Ákos akadémikusnak, de õ is óvakodik a lélekszám meghatározásától. A székelység letelepedésérõl a szakirodalom általában keveset beszél, a korábbi korszak szakemberei azt sugallják, hogy letelepedésük lassú folyamat volt. Így alakult ki az a közismert elképzelés, hogy a székelyek a dél-erdélyi német ajkú lakosság fokozatos kolonizálásával párhuzamosan vonultak a mai Székelyföldre. Talán e spontán vándormozgalom képzete miatt gondolták úgy a kutatók, hogy a székely falurendszer létrejötte is lassú, hosszú évszázadokon átívelõ folyamat eredménye volt. Ezzel magyarázható is lenne, hogy miért csak a pápai dézsmákban szereplõ plébániákat és az oklevelekben 1350 elõtt említett néhány települést vették számításba. Márpedig e sorok írója, újabban Egyed Ákos is, határozottan állítja, hogy az áttelepítések tervszerûek, és nagyon gyorsak lehettek, mert a székelyeket a határvédelmi szempontok erre késztették. Már a letelepítéskor kialakult a késõbbi székely falurendszer, a székely falvak döntõ többsége. Makk Ferenc Magyarország népsûrûségét a 12. század közepére vonatkoztatva négyzetkilométerenkénti hét fõre becsüli, falvanként 20-40 háznépet számol, amely valójában alig több a honfoglalás kori Kárpát-medencei népességnél. Számomra elfogadhatóbb Kovács Zoltán adata, aki a francia demográfiai kutatásokat figyelembe véve az 1200-as évekre 2,4-2,6 milliós népességet tart valószínûnek. Ha a Makk Ferenc által becsült lakható területtel, a 220 000 négyzetkilométerrel elosztom a Kovács által becsült népességet, akkor az 1200-as években a négyzetkilométerenkénti átlagnépsûrûség 11,8 fõ. 130 évvel késõbb, az 1330-as években Magyarország nagyhatalom, gazdági fejlõdés jellemzi, népessége elérte a 3,5 milliót, a népsûrûség pedig a négyzetkilométerenkénti 15,90 fõt, amely az 1300-as évhez mérve mintegy 25,26 százalékos szaporulatot feltételez. Ha a fenti adatok függvényében a Makk által benépesített területi arányt kivetítjük Székelyföldre úgy, hogy a kétharmados országos arány helyett a székelyek lakta területek felét tartjuk lakhatónak a földrajzi-domborzati viszonyok miatt, akkor talán közelebb járunk a valós lélekszám megállapításához. További kérdés azonban, hogy mekkora kiterjedésû a történelmi Székelyföld? Több jeles kutató adatai közül megemlítem Györffy György (13 500 km2), Orbán Balázs (12 800 km2) és Vofkori László (10 880 km2) számításait. A tévedés elkerülésére, a népesség meghatározására itt is a legkisebb területet, Vofkori adatát vettem kiindulási alapként. Ha a székelyek által benépesített területet, az 5440 négyzetkilométert beszorozzuk a 15,90 õs átlagnépsûrûséggel, akkor 86 496 fõs népességszámhoz jutunk, amely igencsak megközelíti az általam számolt 83 426 fõs székely lélekszámot. Kádár Gyula Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. augusztus 29.Földes Károly egykori mezőségi lelkészre emlékeztek SzucságonA Földes Károly egykori mezőségi lelkész életét és szucsági kötődéseit taglaló előadások voltak a hétvégén a Szucságban szervezett közösségi napok legnagyobb érdeklődést kiváltó előadásai. A szórványgondozói munkásságáról ismert lelkész emlékére szervezett – Györffy György Közösségi Napokként ismert – rendezvényre a ma 86 esztendős fia, illetve két unokája is ellátogatott. Földes Károly életéről és munkásságáról, illetve szucsági kötődéseiről Vetési László lelkész és Kozma-Vig Etelka tartott előadást. Földes Károly ifjú korában Szucságban élt, a helységet írásaiban is „az én falumnak” nevezi. Az 1923–ban lévita lelkészi képesítést nyerő Földes a Mezőségen szórványgondozást vállal 1927–től 1940–ig. Ez idő alatt írta meg a Szórványmisszió című könyvét, Jajszó a pusztuló szórványokról alcímmel. Személyes helytállásának példájával, élete legszebb éveinek feláldozásával vállalta a legnehezebb régió, a Mezőség magyarságának szolgálatát. Három templomot is építtetett a szórványban, neki is köszönhető, hogy a két világháború között a szórványkérdés az erdélyi magyar értelmiség figyelmének középpontjába került. A közösségi napokon Tamás Endre zongora-előadással, a Tarisznyás Együttes pedig népzenével szórakoztatta a résztvevőket. A zsoboki nemzetközi képzőművészeti és fotótáborban született alkotásokból nyílt kiállítást követően a Randevú színjátszó kör előadása zárta a szombati műsort. A közösségi napok a vasárnapi református istentisztelettel fejeződtek be, ezt követően megkoszorúzták a templomkertben álló Györffy György-emlékművet. A Magyar Tudományos Akadémia tagjáról, a Szucságon született Györffy György történészről elnevezett közösségi napokat évről évre rendszeresen megszervezik Szucságon. Krónika (Kolozsvár) 2014. február 8.Többnyelvű magyar őstörténet (5.)A kavarok „Török nyelven beszélnek ma Kis-Ázsia lakosai, az azerbajdzsánok és a türkmének, az üzbégek, a kazahok, a kirgizek, a jakutok, a tatárok, a csuvasok, valamint Közép-Ázsia és Irán számos kisebb népe”– írja Burchard Brentjes. A türk népek ősi területe az Altajtól keletre elterülő régió. Innen nyomulnak az 5. századtól kezdve nyugat felé. E népek egy része, amelyek szorosabb kapcsolatba kerülnek a magyarokkal: a bolgárok, a kazárok és a baskírok. A bolgárok egyik csoportja 679-ben az Al-Duna vidékén telepszik le, és elszlávosodik. A bolgárok másik csoportja a Volga vidékén szervez saját államot, amely a tatár-mongol hódításig, 1236-ig áll fenn. A kazárok birodalma az Alsó-Volga mentén 600 és 1083 között virágzik. A kavar (kabar) törzsek a magyar törzsszövetséghez 850 táján csatlakoznak, őket a magyarok egyetlen törzsbe szervezik. A csatlakozás időpontját Györffy György 860-ra teszi. Úgy gondolja, hogy 894-ben a kavarok vezére Liüntiká (Levente), Árpád fejedelem fia volt. A szakirodalom a kavar megnevezést lázadó, felkelő jelentésben használja, újabban az összegyűjt értelmű török szóból származtatják. A kavarokat Gyóni Mátyás török nyelvű népnek tartja. A források vallomása szerint nem alkotnak egységes etnikai közösséget. Györffy György, Fehér Géza, Éry Kinga azt állítja, hogy a magyarokhoz a kavarokkal együtt besenyő néptöredékek is csatlakoznak. Györffy alán néptöredékek jelenlétét is valószínűsíti, de vannak olyan kutatók, akik feltételezik, hogy a kavarok közt horezmiek is élnek. Embertanilag a kavarok vegyes származásúak. Az iráni nyelvű horezmiek, az iráni alánok mellett bolgár-török eszkilek is éltek – olvashatjuk Szabó István Mihály A magyar nép eredete című könyvében. Többen feltételezik, hogy a magyarok által egyesített három kavar törzs egyike, a székely már korábban csatlakozik a magyar törzsekhez. Bíborbanszületett Konstantin császár 950 táján bemutatja a 9. század derekán zajló véres polgárháborút, amely a Kazár Birodalomban dúl. Ekkor a kavarok három törzsét leverik, legyőzik. A császár szavaival „az uralom kerekedett fölül (…) némelyeket közülük levágatott, a többi elmenekült, elment és a turkokkal (magyarokkal) együtt él”. A magyarok, akik korábban a kazárok katonai segédnépét alkotják, miután függetlenné válnak, befogadják a hozzájuk csatlakozó székelyeket, majd a kavarokat, ugyancsak katonai segédnépi jogállásban, ami nem jelent elnyomást. A pusztai népek szokásrendszerében a csatlakozó népek a hadban elöl járnak, visszavonuláskor utóvédszerepet töltenek be. A magyarok a kavarokat „nem tagolták be a maguk törzsszövetségi rendjébe – a Hétmagyar nem vált »Tízmagyar«-rá” – írja Zsoldos Attila. A könnyebb kapcsolattartás céljából, a „sztyeppei szokást követve közös fejedelmet helyeztek föléjük”, ez volt a gyla, míg a kisebb létszámú székely nemzetségek vezetője a karkhas lett. Bíborbanszületett Konstantin császár leírása szerint minden törzsnek saját fejedelme van. A kavarok „összebarátkoztak” a magyarokkal – írja Konstantin császár –, és „megtanították a turkokat (magyarokat) a kozár nyelvre, és a mai napig azt a nyelvjárást használják, de amellett bírják a turkok (magyarok) másik nyelvét is”. Száz év alatt az egy törzsbe szervezett kavar nép kétnyelvű lesz, de beszéli a saját kazár nyelvet és a magyart is. Muszlimok, kálizok Anonymus gesztájában olvasható, hogy Taksony nagyfejedelem idején „sok vendég” özönlik az országba. Ezek „különféle nemzetekből” származnak. Közülük sokan Billa és Baks vezetésével érkeznek Terra Bular területéről, a Volgai Bolgárországból. Mivel a volgai bolgárok 922 táján muzulmán hitre térnek, ezért a latin nyelvű forrásokban az izmaelitákat muszlimoknak, vagyis muzulmánoknak, a régi magyar nyelven böszörményeknek nevezik. Az iszlám jelentése: Isten akaratával való megbékélés. A muszlimok Allah követői, Mohamed pedig a vallásalapítójuk, prófétájuk. A korabeli magyar nyelvben az iszlám helyett a mohamedán, a muszlim, a muzulmán vallás kifejezés vált ismertté. A volgai bolgár-törökök mellett Magyarországra még más ázsiai török csoportok is letelepednek. Egy ilyen közösség Üzbegisztánból, Hvárezmből a horezmiek. Ők a kálizok, akik már a 700-as évek elején felveszik az iszlámot. Emléküket Magyarországon a Kálóz, a Kálózd, a Kalász helynevek őrzik. Róluk és más magyarországi muzulmán közösségekről Abu-Hámid tájékoztat. Ő azt állítja, hogy Magyarországon „megszámlálhatatlanul sok” horezmi él. Izmaeliták nemcsak a honfoglaláskor sodródnak a Kárpát-medencébe, hanem a 10–12. század folyamán is. II. Géza királyunk az említett Abu-Hámidot azzal bízza meg, hogy számára gyakorlott muzulmán íjászokat toborozzon. Egy 1220 tájáról fennmaradt forrás arról tudósít, hogy a Szerémségben mintegy harminc muszlim település alakul ki. E katonailag kiválóan szervezett közösséget azonban az 1241-es tatárjárás elsodorja. (folytatjuk) Kádár Gyula Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. február 27.Máig vitatott kérdés a székelyek eredeteNagyvárad- Szerda este az Ady Endre Líceumban folytatódott az RMDSZ Bihar megyei szervezete által életre hívott Szacsvay Akadémia Erdély a magyar történelemben modulja. Hermann Gusztáv Mihály, a BBTE oktatója tartott előadást a székelyek eredetéről és jogállásáról. Az érdeklődőket Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a Várad folyóirat és az Erdélyi Riport kiadásában megjelent a Nem tündérkert vagy nagyon is az. Erdély a magyar történelemben című hiánypótló kötet, ami azokat a mélyinterjúkat tartalmazza, melyeket Szilágyi Aladár készített a Szacsvay Akadémia tavalyi évadjának meghívottjaival. Ezt követően a közíró, újságíró ismertette röviden a könyv megszületésének körülményeit. A folytatásban Hermann Gusztáv Mihály, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója tartott vetített képes előadást a székelyek eredetéről és jogállásáról. Hangsúlyozta: egy vitatott kérdésről van szó, akadémiai körökben, tehát a legmagasabb szinten sincs lezárva, négy fontosabb elmélet létezik: a hun-székely eredetmítosz, a kettős honfoglalás, a türk (bolgár-török) eredet, valamint a magyar származás. Aki a Székelyföldön utazik, általában azt tapasztalja, hogy a helyiek köztudatában az él, hogy ők Attila király és Csaba királyfi utódai. Ennek a meggyőződésnek az elterjedésében, általánossá válásában nagy szerepe van Orbán Balázs A Székelyföld leírása című hatkötetes munkája 1868-ban megjelent első kötetének. Ugyanakkor ezen elmélet gyökerei a krónikás hagyományokra is visszavezethetőek: Anonymus (1210 körül), Kézai Simon (1282-1283 körül megjelenik a Csaba-monda), a Képes Krónika (1358) és Thuróczy János Chronica Hungaroruma (1486-1487). A hun-szkíta-székely eredet szilárd alappillére aztán Werbőczy Tripartituma (1514) lett, mely törvényerőre emelte ezt az elméletet. Egy másik forrás a Csíki Székely Krónika, ennek hitelességében azonban sokan kételkednek. Legrégebbi ismert példányát Csíksomlyón keltezték 1796-ban, záradéka szerint egy 1695-ben kelt írás másolata, melynek eredetije 1533-ban készült. Szádeczky Lajos a krónika felbukkanása korában élt csíki ifjú, jogtudó nemesember Sándor Zsigmond hamisítványának tartja, mások szerint viszont Sándor Zsigmond 1796-ban túl fiatal volt ehhez. 18. századi keletkezése mellett szólnak a szöveg anakronizmusai, és formailag sem illik a 16. századi krónikák sorába. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy a 18. század végén a történelmi dokumentumok hamisítása anyagi érdekeket szolgált és valóságos úri divat volt Európa-szerte- magyarázta a történész. A többi elmélet 1974-ben László Gyula a kettős honfoglalás elméletét dolgozta ki, szerinte a kései avarok voltaképpen a honfoglalás első hullámát jelentették. A nagyjából 670 után beáramló nép jelvénye a griff volt, meg az inda, a griffes-indás nép temetőit pedig jól ismerjük: sok száz síros, nagy temetők, és ezek elterjedése pontosan fedi a 11. századi magyar nyelvhatárt. Ennek alapján arra gyanakodhatunk, hogy az első magyar honfoglalás, amely nemcsak törzstöredékeket, nemzetségeket és hadakat sodort a Kárpát-medencébe, hanem a nép is áttelepült, az avar korban 670 táján játszódott le. Őket találták itt Árpád magyarjai, ők mennek székelyek néven eléjük, és csatlakoznak hozzájuk. Ezzel ellentétben a türk eredetet hangoztatják Györffy György, Kristó Gyula, Makkai László és Fodor István. Utóbbi régész-történész 1992-ben azon meggyőződésének adott hangot, hogy a székelység magva a volgai bolgárok egyik törzséből szakadt ki. Feltehetően már a honfoglalás idején magyar nyelvűek voltak, de egészen biztosan ezt a nyelvet beszélték, amikor Erdély földjére léptek. Határőri szervezetük elősegítette ősi csoporttudatuk megőrződését, amely a kunokhoz és jászokhoz hasonlóan meggyökeresedett a később hozzájuk csatlakozott vagy közéjük sorolt egyéb magyar népcsoportoknál is. A magyar eredet hívei Benkő Lóránd, Bóna István és Benkő Elek. Benkő Lóránd nyelvész szerint nyelvjárási alapon tisztán megállapíthatóan a magyarság különböző rétegeiből megszervezett határőr csoportok voltak a székelyek, míg Benkő Elek régész nézete értelmében régészeti módszerekkel a székelység idegen etnikai eredete akkor volna igazolható, ha az Árpád-kori székelyek anyagi kultúrája, viselete, temetkezése eltérne a korabeli magyar, nem utolsósorban az erdélyi magyar leletektől, amiként például a középkori kunok és jászok esetében ez kiderült. A magyartól eltérő etnikumra utaló régészeti következtetések azonban az Árpád-kori székelység tárgyi hagyatékából nem vonhatóak le, a feltárt leletek nem különböznek a történeti Magyarország más pontján kiásott tárgyaktól. Székely autonómia Előadása utolsó részében Hermann Gusztáv Mihály arról beszélt, hogy a székelyek letelepedése többlépcsős folyamat volt, végül pedig az egyesítések után öt szék alakult ki: Udvarhely főszék, Marosszék, Csíkszék, Háromszék és Aranyosszék. A székely szék vezető szerve a közgyűlés volt, választott tisztségviselők voltak a kapitány, a székbíró és az esküdtek, akiket a királyi hatalom olyan ellenőrző hivatalnokai kontrolláltak, mint a székely ispán és a királybíró. Ugyanakkor a székely önkormányzat (autonómia) három alappillére volt a közigazgatási autonómia, a társadalmi kiváltságok és az adómentesség, ezeket azonban előbb az erdélyi fejedelmek, majd a Habsburg-uralkodók elkezdtek nyesegetni, míg végül az 1848. október 17-i agyagfalvi nyilatkozattal a székelység formálisan is betagozódott a polgári magyar nemzet kötelékébe. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro, 2016. április 11.Valós eredetünkről értekeztek27. Kőrösi Csoma Sándor Napok Kovásznán ezúttal is a tudományos értekezlet nyitotta meg a Kőrösi Csoma Sándor emléke előtt (Gazda József nyugalmazott tanár, író, szociológus jóvoltából) immár 27. alkalommal tisztelgő, valamint a szellemét őrző és tükröző rendezvénysorozatot. A Héphaisztosz szálló konferenciatermében csütörtök reggel megkezdődött és a városi művelődési ház Ignácz Rózsa Termében befejeződött, háromnapos ülésszak a valós eredetünk és múltunk feltárásában elért legújabb eredmények megismertetésére fektette a hangsúlyt. A teljesség igénye nélkül vázoltuk fel néhány előadás tematikáját. Csütörtökön az anyaország és Erdély különböző sarkaiból érkezett kutatók úgymond Kőrösi Csoma Sándor apropóján fejthették ki véleményüket. Ez alkalomból dr. Nagy Lajos a Csoma-irodalomban fellelhető legendákról, mítoszokról és tévedésekről értekezett, dr. Obrusánszky Borbála pedig Györffy Györgynek a hun-magyar rokonságra vonatkozó tételeit cáfolta. A következő gyűjtőcím, a Magunk keresése kapcsán dr. Székely Zsolt a székely-magyar ősökről beszélt. Délután a vallás és a mitikus múlt került terítékre, így Szathmári Botond a táltosokat és/vagy sámánokat, dr. Mandics György pedig II. Lajos énekeskönyvét ismertette. Péntek délelőtt a nyelv, írás, kultúra témakörben dr. Czeglédi Katalin a magyarság természetvallásáról értekezett, délután Máthé Lajos a jugurok történetéről, míg Sántha Attila a 11. századi szkíta- és besenyő-kérdésről. Végezetül, szombaton Balogh Miklós fejtette ki, hogy a sárkányok valóban léteztek, s arra is magyarázatot adott, hogy miért fújtak lángot. A konferencia kerekasztal-megbeszéléssel zárult, melyen a résztvevők főleg a megszervezésének módjára és mikéntjére, valamint egy-egy előadás hosszára tettek javaslatot, de hozzászóltak az ülésszak alatt elhangzottakhoz is. Ezekkel kapcsolatban volt, aki úgy vélekedett, hogy Kőrösi Csoma Sándor-emléknapokról lévén szó, az értekezlet előadásainak kizárólag róla és munkásságáról, valamint a hozzá kapcsolódó tudományágakról és kutatásokról kellene szólniuk, illetve hozzá kapcsolódniuk. Az is megfogalmazódott, hogy a történelemkutatásban az egyoldalú megközelítés téves, tehát kizárólag a régészet, nyelvészet vagy bármelyik más tudományág eszközeit használva nem juthatunk eredményre, ezért interdiszciplináris megközelítésre van szükség. Kiderült továbbá, hogy a mindig bekövetkező krónikus időhiány miatt egyesek azt szeretnék, ha ezeken a tanácskozásokon kevesebb előadást tartanának, mások pedig az általuk ilyenkor elmaradhatatlannak vélt vita kedvéért javasolták ugyanezt. Szerintük ugyanis ily módon a felmerült kérdések megválaszolásához is közelebb lehetne kerülni. Végezetül pedig kimondták, hogy a kutatási eredmények nyilvánosságra hozatala, vagyis közlése nélkül hosszú távon nem lehet eredményeket felmutatni, hiszen a folytatásukhoz segítséget is csak így kaphatunk, de tevékenységük értékelésének és elismertetésének is ez az egyetlen járható útja. Néhány előadásról lapunk elkövetkező számaiban részletesen is beszámolunk. Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. augusztus 12.Szucsági közösségi napokA Zúgóberek Kulturális Egyesület augusztus 13-án és 14-én szervezi meg a Kolozs megyei Szucságon a X. Györffy György Közösségi Napokat. Augusztus 13-án, szombaton 10.30-tól faültetéssel kezdődik az esemény, amelyre elsősorban a gyermekeket várják, majd ugyancsak nekik szól a Keljfeljancsi Bábszínház műsora 11 órától. Délután 2 órakor kezdődik a főzőverseny, majd a közösségi napok ünnepélyes megnyitóját szombat délután 5 órára tűzték ki. Szabadság (Kolozsvár) 2016. szeptember 12.A Kárpát-medence ÓpusztaszerenAz ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark az egész Kárpát-medence területéről vonzza a látogatókat, ahogyan azt tervezői már az 1980-as évek derekán elképzelték. Az emlékhely története azonban ennél sokkal korábbra nyúlik vissza. Vendéglátónkat, Vincze Gábor történészt – akinek kalauzolásával az emlékpark valamennyi nevezetességét bejártuk – a nemzeti emlékhelyről faggattam. – Kezdjük a legelején: miért éppen Ópusztaszeren épült meg Magyarország Nemzeti Történeti Emlékparkja? – Ennek egyik kézenfekvő magyarázata az, hogy a 12. században itt egy igen jelentős egyházi központ létesült – egy nemzetségi monostor bencés templommal –, ami köré később mezőváros épült. Az 1500-as évek végéig egy virágzó egyházi szellemi központ működött Szeren, és azért épp itt, mert Szegedtől Buda fele egy ősi kereskedelmi út mentén feküdt. A régi térképek még megjelölték ezt az utat. A török világ végén a központ megszűnik, de a romok a 19. században is megmAradtak, a templom fala helyenként 2,5-3 méter magasan még állt. Az utókor fantáziáját az is felcsigázta, hogy Anonymus gestájában, a Gesta Hungarorumban földrajznevekkel precízen körül van írva Szer, a település. Anonymus krónikája szerint a honfoglaló vezérek itt jöttek össze, hogy meghányják-vessék az ország dolgait, és ezt a tényt a romantikus 19. században úgy dolgozták fel, hogy itt került sor Magyarország első országgyűlésére. – Az emlékpark legrégebbi, ma is álló alkotása az 1896-ban emelt Árpád-emlékmű. Tulajdonképpen ekkor született meg az emlékhely ötlete? – A millennium éve jó alkalom volt arra, hogy valamit kezdjenek ezzel a múlttal. A környék ekkor az északolasz származású Pallavicini Alfonz Károly őrgróf birtoka volt. Amikor szóba került a szeri történet, a mai emlékparktól 8 km-re található Pusztaszer falu Kecskemét városának a birtokaként szerepelt. Kecskemét egy Árpád-oszlopot szeretett volna állítani, amihez azonban sok pénze nem volt, az őrgróf viszont egy jókora Árpád-emlékmű felállítását vállalta olyan meggondolásból, hogy a híres romok az ő birtokán találhatók. Amikor Pallavicini őrgróf saját pénzén felépítette az emlékművet, sem a Kecskemétiek, sem a pusztaszeriek nem örültek neki, a hely azonban már Trianon előtt, majd a két világháború között az Árpád-kultusz melegágya, zarándokhelye lett, itt működött többek között a Pusztaszeri Árpád Egyesület. – Mit kezdett a kommunista éra a pusztaszeri Árpád-kultusszal? – A kommunisták egy roppant ravasz húzással erre a kultuszra még rátetettek egy lapáttal: 1945-ben itt kezdték el a magyarországi földosztást. Ennek kettős üzenete volt: Pallavicini őrgrófék birtokának szétverésével a gyűlölt arisztokraták elleni harcba foghattak, másrészt a hely szellemét igyekeztek deszakralizálni azzal, hogy később a földosztást a második honfoglalásként állították be. 1956 után ezzel az aktussal egy baj volt: a földosztó minisztert 1945-ben Nagy Imrének hívták, így aztán a második „honfoglalást” elhallgatták. A hatvanas években, Csongrád megyei szinten elindult egyféle mozgolódás, hogy kezdeni kellene valamit ezzel a történelmi örökséggel. 1945-től a kommunisták alapemberévé vált Erdei Ferenc – a Hazafias Népfront országos főtitkáraként – 1970-ben felveti, hogy létre kellene hozni egy történelmi emlékhelyet. Az országos pártvezetés meglepő módon nem sepri le az asztalról az ötletet, hanem bátorítja annak megvalósítását. Olyan neves személyiségek állnak az ügy mellé, mint Györffy György, a kor legjelesebb középkorász történésze, illetve a kissé perifériára szorított, de szakmailag abszolút elismert László Gyula régész-történész. Néhány „fontos elvtárs” létrehozza az Ópusztaszeri Országos Emlékbizottságot, amely a Csongrád megyei múzeumok szegedi központját – Trogmayer Ottó vezetésével – azzal bízza meg, hogy ássák ki a romokat. Az 1971-ben elindult ásatások jelentették az emlékhely kezdetét. – Hogyan került képbe a Feszty-körkép? – 1972-ben László Gyula vetette fel annak a lehetőségét, hogy a készülő emlékparkban kapjon helyet a háború végén, Budapesten kétharmad részben megsemmisült Feszty-körkép még megmenthető része. A felvetést mind a helyi, mind a központi pártvezetés támogatta. Menet közben alakult ki az az elképzelés, hogy Feszty Árpádnak „A magyarok bejövetele” című körképét állítsák helyre és egy erre a célra készülő épületben mutassák be. A körkép Szegedre szállított mAradványainak a restaurálására azonban csak jóval később került sor. Az 1971-től harminc éven át minden nyáron folytatott ásatások kiderítették, mennyire fontos település romjai fekszenek a mai emlékpark helyén. A múzeum egyik munkatársa, a ma is élő Juhász Antal néprajzos professzor kezdettől fogva a szabadtéri néprajzi gyűjtemény létrehozását irányította. A skanzen a két világháború közötti, illetve a 19. századi népi életet, a hagyományos alföldi paraszti világot mutatja be hitelesen. Juhász Antal a ma már mondhatni hungarikumnak számító Szeged környéki tanyavilággal kezdte a szabadtéri néprajzi gyűjtemény létrehozását. Később elkészült szeged-alsóvárosi „paprikás porta”, a makói „hagymás” parasztház és több más hasonló építmény. – A kommunista időben hogyan sikerült ideológiamentes övezetnek megőrizni az emlékparkot? – Az 1945-ös földosztást követő években született „kettős honfoglalás” ötlete még sokáig kísértette az elvtársakat. Szerencsére a földosztás, mint „újabb honfoglalást” bemutató monumentális emlékmű, soha nem készült el, az utókorra fennmAradt pályaművek makettjeinek fényképe azonban ma is elrettentő látványt nyújt a korabeli tervekről. Ahogyan telt az idő, a nyolcvanas évekre az ideológiai vonal elfakult, elszürkült. – Az emlékpark igazi látványossága ma is a Feszty-körkép. Hogyan sikerült egy jórészt elégett, megsemmisült műalkotást ilyen tökéletesen restaurálni? – Ez a lengyel restaurátorok kiváló hozzáértését és mintegy négyéves munkáját dicséri. A nyolcvanas évek közepén kezdett épülni, és az évtized végére készült el a Rotunda, a körkép kiállítási helye. Ekkor már egyértelművé vált, hogy hozzá kell fogni a körkép restaurálásához. Még a pártállam idején, 1989-ben létrehoztak egy Feszty-körkép Alapítványt, amelynek az Országos Emlékbizottság mellett az volt a feladata, hogy a körkép rekonstrukcióját menedzselje. A meghirdetett nemzetközi pályázatra két csapat jelentkezett: egy magyar és egy lengyel. A lengyelek nagy előnye volt, hogy az 1794-es racławicei csatáról készült körképet egy évtizeddel korábban már restaurálták: a lengyelországi műalkotásból is nagyjából annyi mAradt, mint a Feszty-körképből. A mesterek pontosan tudták, hogy a megmAradt részeket hogyan és milyen technikával kell kiegészíteni. Trogmayer Ottó döntött a lengyelek mellett, amiből később sértődés lett, de az idő és az élet őt igazolta. Trogmayer Ottó tavaly halt meg: ő volt 1971-től az ópusztaszeri emlékparknak a motorja, az igazi atyja. Nélküle ez nem valósulhatott volna meg. A lengyelek 1991-ben kezdték el a restaurálást és 1995-ben sikerült átadni a teljesen felújított műalkotást. – Hogyan fogadta a közönség a régi pompájában megelevenedő Feszty-körképet? – Óriási „látogatói bumm” vette kezdetét Magyarországról és szerte a Kárpát-medenceéből. Európában nemcsak a magyaroknak, hanem az oroszoknak, a bolgároknak, a lengyeleknek, a svájciaknak, a németeknek, távolabb pedig a kínaiaknak és az amerikaiaknak is van történelmi eseményeket megörökítő körképük. Ez a műfaj még a mozi világa előtt terjedt el, hiszen több dimenzióban lehetett látványosan bemutatni monumentális eseményeket. Elfogadtatása azonban sem a kommunista években, sem a rendszerváltás után nem volt igazából gördülékeny Magyarországon. Amikor 1989 előtt néhány szocialista elvtárs fintorgott a kiállítás ötletén, Trogmayer Ottó azzal válaszolt, hogy ha Moszkvában, a szovjet elvtársak annyira büszkék a saját körképükre, mi miért ne lehetnénk azok? Amikor 1995-ben végre restaurálták, ezúttal a liberálisok fintorogtak, hogy miért kell egy 19. századi elavult giccset újra bemutatni. Trogmayer Ottó ezúttal azzal vágott vissza, hogy ha az Egyesült Államokban is van ilyen, és nagy sikernek örvend, nekik vajon miért nem giccs. – Milyen manapság az ópusztaszeri emlékpark látogatottsága? Mennyire sikerült megőrizni a kilencvenes évek „népvándorlásszerű” tumultusát? – A Feszty-körkép átadása után mintegy tíz éven keresztül nem került sor semmiféle komoly fejlesztésre, mert az akkori vezetés megelégedett azzal, hogy újabb és újabb tömegek kíváncsiak a Rotundában kiállított körképre, illetve az Emlékpark többi nevezetességére. Jó darabig ez működött is, a kétezres években azonban apadni kezdett a látogatói létszám. Ekkor vetődött fel, hogy új attrakciókat kellene bemutatni: többek között olyan interaktív kiállításokra van szükség, amelyek a mai fiatalokat is megfogják. A tavaly átadott látogatóközpont új színt hozott az emlékpark életébe. Például 3D-s történelmi filmvetítésre ülhetnek be, vagy a Rotundában olyan új szemléletű kiállítások is látogathatók, amelyek a mai tizenéves nemzedékek számára sokkal izgalmasabbak és érdekesebbek, mint egy régi szemléletű panoptikum. Bármilyen népszerű is egy kiállítóhely, ha nincs folyamatos fejlesztés és nincsenek új ötletek, egy idő múlva érdektelenségbe fullad. A mi feladatunk az, hogy újabb és újabb programokkal csaljuk ide a közönséget. – Mennyire kedvelik a Kárpát-medence elszakított területeiről érkező vendégek az emlékparkot? – Már a nyolcvanas évek közepén megfogalmazták az Emlékbizottság tagjai, hogy itt kell találkoznia a Kárpát-medencei magyarságnak, ahogyan azt Árpád fejedelem idejében tették eleink. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történtei Emlékparknak ma is ez az egyik legfontosabb küldetése: minél sűrűbben találkozzunk és ismerjük meg közös múltunkat. Makkay József erdelynaplo.ro Erdély.ma 2017. szeptember 19.Várad, mint középkori egyházi központ I.Várad, mint ahogy a helynév (a vár főnév + d kicsinyítő képző) is mutatja, egy, a 11. század második felében már biztosan létező kisméretű földvárból nőtte ki magát önálló településsé. A 14. századi krónikakompozícióból (amelynek egy változata az úgynevezett Képes Krónika), valamint az ebből forrást merítő Thuróczy Krónikából tudjuk, hogy I. László király (1077–1095) „Bihar vármegyében a Sebes-Körös folyó mellett vadászat közben talált egy helyet [Váradot], ahol angyali intelemre elhatározta, hogy monostort épít Szűz Mária tiszteletére.” Az 1374-ben keletkezett váradi káptalan statútumai szerint az egyházat/templomot László a 24 kanonokból álló káptalan részére alapította és később Váradra helyezte át a püspökség székhelyét (1083–1095 között). A püspökség székhelye ugyanis kezdetben nem Váradon, hanem Bihar várában volt, mely a mai megyeszékhelytől 12 kilométerre található. A váradi hagyomány a püspökség és a város alapításának időpontjául az 1092-es évet fogadta el, ehhez (illetve László király 1192-es évi szentté avatásához) igazították 1892-ben a váradi ünnepi rendezvényeket, 1942-ben a Szent László ünnepséget, majd 1992-től kezdődően a Festum Varadinum rendezvénysorozatot. A román történetírás szerint Várad nem megalapítás által jött létre, hanem hosszú fejlődés eredményeképpen. A város első említését csak 1113-ra teszik. Ez a zobori bencés apátság 1113-ban készült oklevélében lelhető fel, ahol az első birtokösszeírás hitelességét bizonyító személyek közt felsorolják Sixtus váradi püspököt (1103–1113), „Sixtus Varadiensis” néven. Ismertek azonban Várad egyéb említései is I. László uralkodásának idejéből, „populum Varadyensem de Byhor” és „locum Varad nominavit” vagy „in suo monasterio Uaradin” formákban. Györffy György és Jakó Zsigmond szerint a káptalan intézménye Váradon hamarabb keletkezett, mint a püspökségé, hiszen később is a város területének 2/3-át a káptalan birtokolta, a püspöknek 1/3-ot juttatva, holott mindenütt ez fordítva volt. Figyelembe kell azonban azt is venni, hogy az alapítás emlékét a váradi káptalan által összeállított statútumok őrizték meg, a kanonokoknak tehát érdekükben állt testületük előjogainak és ősiségének kiemelése. Váradon a 11. század végén először egy preurbánus mag keletkezett, amely majd a 12. század elejétől protovárosnak (a várossá fejlődés útján elindult településnek) tekinthető. Az utóbbi évek kutatásai Nagyvárad fejlődését a nyugati városfejlődési típushoz sorolják. Váradon kimutatható a „topográfia dualizmus” jelensége, azaz egy vár mellett kézműves, kereskedő települések és ehhez kötve piac jött létre. A város a vár (egyben püspöki székhely) mellett alakult ki a Sebes-Körös ágainak két oldalán, ahol több település állt egymás közelében. Ezek valamely templom vagy kolostor köré tömörültek. Várad, mint egyházi (káptalani és püspöki) város jött létre, nem volt soha falu. Már a legrégebbi források is civitasként említik, amely ebben az esetben nem szabad királyi várost (libera regiae civitas), hanem várt, városias települést, püspökvárost jelent. A városmag (vár) és a városrészek egybeolvadása egységes várossá a 13. század végén kezdődött el és a 14. század közepéig tartott (1348-ban már Nagyváradként említik a várost). Ismertek azonban Várad egyéb említései is I. László uralkodásának idejéből, „populum Varadyensem de Byhor” és „locum Varad nominavit” vagy „in suo monasterio Uaradin” formákban. Györffy György és Jakó Zsigmond szerint a káptalan intézménye Váradon hamarabb keletkezett, mint a püspökségé, hiszen később is a város területének 2/3-át a káptalan birtokolta, a püspöknek 1/3-ot juttatva, holott mindenütt ez fordítva volt. Figyelembe kell azonban azt is venni, hogy az alapítás emlékét a váradi káptalan által összeállított statútumok őrizték meg, a kanonokoknak tehát érdekükben állt testületük előjogainak és ősiségének kiemelése. Váradon a 11. század végén először egy preurbánus mag keletkezett, amely majd a 12. század elejétől protovárosnak (a várossá fejlődés útján elindult településnek) tekinthető. Az utóbbi évek kutatásai Nagyvárad fejlődését a nyugati városfejlődési típushoz sorolják. Váradon kimutatható a „topográfia dualizmus” jelensége, azaz egy vár mellett kézműves, kereskedő települések és ehhez kötve piac jött létre. A város a vár (egyben püspöki székhely) mellett alakult ki a Sebes-Körös ágainak két oldalán, ahol több település állt egymás közelében. Ezek valamely templom vagy kolostor köré tömörültek. Várad, mint egyházi (káptalani és püspöki) város jött létre, nem volt soha falu. Már a legrégebbi források is civitasként említik, amely ebben az esetben nem szabad királyi várost (libera regiae civitas), hanem várt, városias települést, püspökvárost jelent. A városmag (vár) és a városrészek egybeolvadása egységes várossá a 13. század végén kezdődött el és a 14. század közepéig tartott (1348-ban már Nagyváradként említik a várost). A váradi káptalan statútumai, középkori oklevelek, valamint az 1552-ből fennmaradt adókönyv alapján rekonstruálni tudjuk Szent László városának részeit. A városrészeket a latinban vicus megnevezéssel jelölték, ám ez időnként utcát is jelenthetett. A Körös bal partján feküdt Várad városa, Velence, Péntekhely, Szombathely, Sziget, Szentlőrinc, Bolognia, Padua, Egerszeg, Új-Bécs, Hídközszőlős, Malomszeg, Zsupos. Várad városa (civitas Varadiensis) alatt a mai vártól nyugatra elterülő részt értették, mely a káptalan tulajdonát képezte. Velence (vicus Venetia) városrész (így hívják a mai napig ezt a városnegyedet) a vártól keletre terült el. Jelentős vámhely volt, itt szedték az Erdélyből érkező áruk után a vámot (a jövedelem 1/3-a a káptalané, 2/3-a a püspökségé). Ezen a helyen 1552-ben a püspök 24, a klarissza nővérek pedig 9 jobbágytelekkel rendelkezett. Péntekhely (Pentekhel vicus), melyet később Hétközhelynek is hívtak (1374), a vártól nyugatra a későbbi Nagypiac (mai December 1.) tér helyén állt a tulajdonképpeni belváros. Neve a péntekenként ott tartott vásárokra utal. Az először 1326-ban említett Szombathely (vicus Zombathely) valószínűleg megegyezett a korábbi Újfaluval (Villa Nova – 1285). Péntekhelytől nyugatra feküdt. Neve arra utal, hogy ott szombaton vásáros napot tartottak. Sziget a vártól délnyugati irányban, a Körös két mellékága közötti területet jelentette. Szentlőrinc (Villa Sancti Laurentii) a vártól délkeletre feküdt, Szent Lőrinc napi (augusztus 10.-i) vásárairól volt híres. A püspök és káptalan közös tulajdona volt, megegyezik a későbbi Vadkerttel (Ortus cervorum). 1552-ben a püspök 40 jobbágytelke gazdagította. Bolognia a vártól délnyugatra feküdt, püspöki tulajdont képezett 1291–1294 között. A Statútumokban Bolonia vicus néven szerepel, Padua (Badua) vicusszal együtt említve. Egyes kutatók Bologniát és Paduát Velencével együtt itáliai betelepülőkre utaló helyneveknek tartják, míg mások úgy vélik, hogy a váradiak egyetemjárásának emlékét őrzik. A Velence helynév a város „nagy” Velencére emlékeztető vízrajzi helyzetére is utalhat. Egerszeg (vicus Egerzegh) Velence városrész egy darabját képezhette. Valószínűleg a középkor végén jöhetett létre Új-Bécs városrész, mely a vár és a Sebes-Körös között feküdt. A szintén a Statútumok által megemlített Malomszeg (Molonzegh) és Zsupos (?) (Supes vicus) helyzete ismeretlen. A középkori oklevelek megőrizték bizonyos utcák neveit is: Új utca (1552-ben a püspök 28 jobbágytelekkel bírt itt), Kakucs utca, Szent Jakab utca, Szent Ferenc utca és Szentlélek utca. A Körös jobb partján állt Olaszi és Szent Péter városrész. Olaszi (vicus Olazy, 1215-ben Villa Latinorum Varadiensium-ként említve) az olasz kifejezésből eredeztethető, alatta az újlatin nyelvet beszélő vallonokat, franciákat értették leginkább. Ezt olyan középkori helynevekből következtethetjük ki, mint Burgundia és Szent Egyed utcák, valamint a Páris patak. Olaszi a váradi püspök birtokát képezte (1552-ben már 74 jobbágyparcellával), a Biharba vezető út mellett, a Körös révjének túlsó partján alakult ki. Váradolaszi egy ma is létező városnegyed. Szentpéter városrész (Sancti Petri contrata) Olaszitól keletre, a Sebes-Körös és a váradi dombok közti területen alakult ki. Első említése 1374-ből származik, a káptalan rendelkezett itt 1552-ben 8 jobbágytelekkel. Ahogy Jakó Zsigmond, és Lakatos Bálint is disszertációjában kiemelte, Várad településrészei közül legalább három: a civitas, valamint Vadkert és Olaszi saját önkormányzattal, bíróval, tanáccsal és pecséttel rendelkezett. Feltételezhető esetleg bizonyos fokú autonómia Velence esetében is, de ezt igazoló oklevél nem maradt fenn. A város közelében más települések alakultak ki, melyek idővel beolvadtak a városba: Biharpüspöki, Szentjános, Őssi, Szőllős. Biharpüspöki 1273-ban a püspök és káptalan közös tulajdonát képezte, Váradtól északnyugatra feküdt. Mint neve is mutatja a püspök nyári székhelye volt, ma már Nagyvárad egy városnegyedét képezi. Szentjános (a mai Biharszentjános falu, Bors község része) Váradtól nyugatra, távolabb volt. Több szerzetesrend központjaként működött a történelem során: 1215 előtt bencések, 1249-től ciszterciek, a 13. század végétől ismét bencések, 1549–1556 között a margitszigeti domonkos apácák. Őssi (a mai Váradőssi városnegyed) Váradtól délnyugatra terült el. 1261-ben posesio Ewsy Ráfáel fia Gábriel és Tamás fia Ráfáel birtokában volt. Szőllős (a mai Váradszőllős) a vártól délre feküdt. 1213-ban első telepeseit királyi szőlők művelésére hozták ide. 1273-ben a püspökség és káptalan közös birtoka volt. 1276-ban IV. (Kun) László király a területet a váradi főpásztornak adta. A 14. századtól Szőllőst Kusztosfalvaként ismerték, mivel az őrkanonok (custos) tulajdonát képezte. Bélfenyéri Tamás / erdelyikronika.net lapozás: 1-18
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
